Mottó:

"Tisztelet illet tehát minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében."

(idézet Orbán Viktor miniszterelnök Habis Lászlónak, Eger polgármesterének 2008. július 15-én írt leveléből)

2010. október 25., hétfő

Helyi népszavazási kezdeményezés

A Félegyházi Civil Kontroll 2010. október 25-én helyi népszavazást kezdeményezett a Városi Kórház ügyében.

Levelet juttattunk el a jegyzőhöz, melyben a következő kérdést kívánjuk feltenni a népszavazáson:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete fenntartói jogkörében eljárva - a szükséges jogi lépések megtételével - a Kiskunfélegyházi Városi Kórház - Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központban állítsa vissza a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházával kötött közreműködői szerződés hatálybalépését megelőző állapotot az aktív betegellátás vonatkozásában?"

A jegyző a kezdeményezéstől számított 15 napon belül köteles dönteni a kezdeményezésről. A határidő november 9-én jár le.

2010. október 14., csütörtök

Megalakult a Félegyházi Civil Kontroll

Levél a jegyzőnek:

Tisztelt Jegyző Asszony!

Tisztelettel tájékoztatom, hogy 2010. október 14-én városunkban megalakult a Félegyházi Civil Kontroll, amely részben informális várospolitikai tanácskozó testületként működik.
 
A Félegyházi Civil Kontroll megalakításának okai között szerepel többek között, hogy:

- a Képviselőtestület választásokon kialakult összetétele kétségessé teszi a valódi szakmai munkát mind hozzáértés, mind politikai képzettség hiányában.

- a Képviselőtestület tagjainak jelentős része tevőlegesen is részt vett az előző ciklusban meghozott - a várost nehéz helyzetbe sodró - hibás döntések előkészítésében és megszavazásában, ezért fennáll a veszélye további hasonló hibák elkövetésének.

- Kiskunfélegyházán az előző négy esztendőben álláspontunk szerint csorbát szenvedett a szólás- és véleményszabadság.

- a választás után kialakult politikai erőviszonyok miatt a valós kontroll nem valósul meg, és félő, hogy a városvezetés előző ciklusban is tapasztalható diktatórikus törekvései ellenőrzés hiányában felerősödnek, ez pedig a demokráciában nemkívánatos jelenség lenne.

A Félegyházi Civil Kontroll céljai részben az előző okokból következően az alábbiak:

- szakmailag és politikailag helytálló álláspontot felmutatni a döntés-előkészítés különböző fázisaiban és a döntési helyzetekben

- alternatívák kidolgozása és a különböző álláspontok összevetése

- a vélemény- és szólásszabadság visszaállítása

- a döntéselőkészítési és döntési folyamat társadalmi ellenőrzése

A fentiekre való tekintettel kérjük Jegyző Asszonyt, mint az önkormányzat, illetve a Hivatal jogszerű működésének biztosítóját, hogy a bizottsági ülések meghívóit, illetve a bizottsági és testületi üléseken szereplő előterjesztéseket részünkre biztosítani szíveskedjen, eleget téve ezzel a nyilvánosság biztosításáról szóló jogi és etikai elveknek.

Kérjük továbbá, hogy a Félegyházi Civil Kontroll képviselői - amennyiben erre jogszabályi lehetőség van - tanácskozási joggal részt vehessenek a bizottságok és a testület ülésein. (A szükséges formai és jogszabályi követelményeknek delegáltjaink a legmesszebbmenőkig meg fognak felelni.)

Kérjük T. Jegyző Asszonyt, hogy a munkánkhoz szükséges minimális feltételeket biztosítani szíveskedjen.

Tancsa János

Félegyházi Civil Kontroll