Mottó:

"Tisztelet illet tehát minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében."

(idézet Orbán Viktor miniszterelnök Habis Lászlónak, Eger polgármesterének 2008. július 15-én írt leveléből)

2011. október 24., hétfő

Csendes tüntetés a kórházért

A félegyházi Civil Kontroll felhívására több száz félegyházi gyülekezett a városi kórház előtt október 23-án, hogy csendes tüntetéssel hívják fel a figyelmet az aktív betegellátás visszaállítására. A tüntetők a Kossuth utcán a városháza elé vonultak, ahol elhelyezték a kialakult helyzet ellen tiltakozó tábláikat.


A kórház előtti gyülekezésnél Tancsa János a kiskunfélegyházi Civil Kontroll vezetője elmondta, nem kívánnak hangoskodni, erővel nyomatékot adni követeléseiknek. A közel 250 tüntető ennek szellemében vonult végig a Kossuth utcán a városházáig, ahol a főszervező összegezte a demonstráció legfontosabb célját.

A városháza előtt a békés tüntetés szervezője megszólította Garai István országgyűlési képviselőt, akit arra kért, hogy minden politikai eszközt felhasználva tegyen azért, hogy Kiskunfélegyházán ismét működhessenek az aktív kórházi osztályok. Erre a képviselő úgy válaszolt, eddig is mindent megtett a kórházért és ezután is tesz.
A békés tüntetésen Tancsa János kilátásba helyezte azt is, hogy a félegyháziak addig fognak demonstrálni – és egyre hangosabban -, amíg nem születik tisztességes megoldás a városi kórházzal kapcsolatosan.

A demonstrációról készült televízió felvétel ITT megtekinthető. 

Forrás: felegyhazitv.hu