Mottó:

"Tisztelet illet tehát minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében."

(idézet Orbán Viktor miniszterelnök Habis Lászlónak, Eger polgármesterének 2008. július 15-én írt leveléből)

2012. február 12., vasárnap

LEVÉL KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS JEGYZŐJÉNEK!

Kiskunfélegyháza Város Jegyzője
részére
Kiskunfélegyháza

Félegyházi Civil Kontroll
Kiskunfélegyháza

Tisztelt Jegyző Asszony!
Internetes információink szerint Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Fidesz-frakciója két ügyvédnél is letétbe helyezett olyan iratokat, amelyek szerintük bizonyítják Kapus Krisztián polgármester büntetőjogi felelősségét több, a város gazdálkodását érintő ügyben.
A Félegyházi Civil Kontroll úgy véli, hogy ezek az ügyek a város közvéleményére tartoznak, ezért követeljük, hogy az iratok tartalma haladéktalanul kerüljön nyilvánosságra.  Ezekben az ügyekben induljon azonnali tényfeltáró vizsgálat és ha az állítások beigazolódnak, akkor az illetékesek tegyék meg a büntetőjogi feljelentést!  Ha ezek a vádak hamisak, akkor a valótlanságot állító frakciótagok ellen induljon eljárás.
Követeljük továbbá, hogy az Önkormányzat képviselőtestületére és a bizottságok működésére vonatkozó információk (pl.: jegyzőkönyvek) nyilvánosságát biztosítsa, ugyanis tapasztalatunk szerint jelenleg a Hivatal nem tesz eleget a tisztességes tájékoztatás elveinek és követelményeinek.  Továbbá ismételten kérjük, hogy a Civil Kontroll részére a munkánkhoz szükséges információkat biztosítani szíveskedjen.   (felegyhaza@citromail.hu, és  civil.kontroll.kkfhaza@gmail.com)
Tisztelettel: 
                                                                            Tancsa János  társelnök
Kiskunfélegyháza,  2012. február 13.

2012. február 10., péntek

BUKIK-E A FÉLEGYHÁZI MINIDIKTÁTOR?



    Úgy tűnik, az eddig csak sejthető információk valóban bebizonyosodnak és páli fordulat következik be a kiskunfélegyházi politikában. Azok akik eddig Kapus Krisztiánnal a Fideszes polgármesterrel vállvetve küzdöttek, most megelégelték az úrhatnám, erőszakos, sokszor betegesen agresszív vezetést és egységesen felléptek ellene. Legalábbis erre utal az ATV.hu által közzétett információ, miszerint "a kiskunfélegyházi önkormányzat Fidesz-frakciójának tagjai ultimátumot adtak a párt régiós vezetésének: vagy távozásra bírják Kapus Krisztián polgármestert, vagy kiállnak mögüle és jogi eljárások sorát kezdeményezik ellene". 

    A Félegyházi Civil Kontroll természetesen megpróbálja a fellelhető bizonyítékok alapján feltárni az ügy pontos hátterét, de az már most biztosan kijelenthető, hogy nagyon komoly ügyeknek kell a háttérben meghúzódniuk, ha a Kapust egyébként eddig mindenben hűségesen kiszolgáló Fideszes képviselők is kénytelenek voltak magára hagyni Orbán kiskunfélegyházi helytartóját. 

Az ATV.hu cikkét az alábbi linken olvashatják:

Félegyháza kórháza kísérleti nyúl volt

Folytatódik a kormány egészségügyet leépítő tevékenysége. Kiderült ugyanis, hogy kórházbezárásokra készül az egészségügyi tárca. A Kiskunfélegyházán 2010-ben végrehajtott kórházbezárás "gyümölcsei" úgy tűnik mostanára "értek be", és a kormányzat úgy értékelte, hogy el lehet kezdeni más városokban is a bezárásokat. A kabinet - szokásához híven - kommunikációval próbálja enyhíteni a valójában katasztrofális következményekkel járó intézkedéseit (lsd. nem tandíj, csak "önköltség"). Ebben az esetben "funkcióváltásnak" nevezik azt, ami valójában funkció leépítés, megszüntetés. "Hogy hol, milyen jellegű és mértékű fekvőbeteg-ellátás zajlik majd, tavaszra derülhet ki." - írja a cikk.

Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=519769