Mottó:

"Tisztelet illet tehát minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében."

(idézet Orbán Viktor miniszterelnök Habis Lászlónak, Eger polgármesterének 2008. július 15-én írt leveléből)

2010. november 29., hétfő

A Városi Bíróság döntése

A Kiskunfélegyházi Városi Bíróság 2010. november 29-én tartott személyes meghallgatást a helyi népszavazási kezdeményezés ügyében. Mindkét fél meghallgatása, majd kb. 30 perc tanácskozás után úgy döntöttek, hogy nem lehet népszavazással visszaállítani a kórházban az aktív betegellátást. A Félegyházi Civil Kontroll az írásbeli indoklás kézhez vétele után dönt következő lépéséről ez ügyben.

2010. november 26., péntek

Célegyenesbe fordultunk...

A Kiskunfélegyházi Városi Bíróság 2010. november 29. 10 órára tűzte ki a személyes meghallgatást a

Városi Kórházzal kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ügyében.

Célegyenesbe fordultunk...

2010. november 18., csütörtök

Felhívnám a figyelmet a következő "kis apróságra", a most elfogadott Lázár János (Fidesz) által benyújtott szövegre az Alkotmány módosítással kapcsolatban.

Olvassuk csak el közösen, hogy mit is csempészett bele a Fidesz az alaptörvénybe:

" Az Alkotmány 70/I. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :

A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg."


Értelmezzük csak közösen:

A közterhek viselésére szolgáló források az adók. Ebből fizetik a közalkalmazottakat, tanárokat, köztisztviselőket, orvosokat, tűzoltókat, stb... Tehát az ő jövedelmük (fizetésük) terhére a hatalom bármilyen kötelezettséget megállapíthat (azaz azt is mondhatja, hogy visszafizetteti, megadóztathatja, stb.) úgy, hogy 1 Ft maradjon. Ugyanis csak annyi a hatalom kötöttsége, hogy az elvonás ne érje el a jövedelem mértékét, azaz ha 1 Ft-ot meghagy, akkor törvényesen járt el.

Az már csak hab a tortán, hogy ezt a fenyegetést mindazon cégek dolgozóira is kiterjeszti, amelyekben min. 50% állami tulajdon van.

Szerintem ezt azok sem olvasták el, akik elfogadták. Botrányos. Az persze érdekes, hogy miért tette bele ezt az elemet az alkotmányba a Fidesz?
Tancsa János
Félegyházi Civil Kontroll 

2010. november 15., hétfő

Kifogás a Városi Bírósághoz

A kifogással azt szeretnénk elérni, hogy a Városi Bíróság semmisítse meg a jegyző azon határozatát, amelyben elutasította az aláírásgyűjtő ív hitelesítését azzal az indokkal, hogy a népszavazásra bocsátandó kérdésünk a költségvetésre vonatkozik.

2010. november 13., szombat

NÉVSOR

A Félegyházi Civil Kontroll kiderítette a Városi Kórház átadását megszavazó képviselők névsorát.

17 IGEN - Balla László, Bense Zoltán, Busa Imre, Dobronyi József, Ernyes László, Ficsór József, Fliszár Károly, Gyenes Attila, Jankovszki Zoltán, Jászberényi László, Kapus Krisztián, Kormányos Imre, Lőrincz Tibor, Dr. Nemes-Nagy Tibor, Pap István,  Retkes Illés, Seres Ferenc

1 NEM - Dr. Garai István

5 NEM SZAVAZOTT - Tancsa János (a szavazási színjátékhoz nem kívánta a nevét adni, ezért kikapcsolta a gépet), Endre Sándor, Pataki István, Vida Pál, Juhász Miklós


AKKOR MOST VAN PÉNZ, VAGY NINCS...?

Stadionra van pénz, kórházra nincs?

Egy mai hír: 
 
"10 milliárdot kap a kormánytól Debrecen egy új stadionra

A fideszes Kósa Lajos által vezetett megyeszékhely két év alatt összesen tízmilliárd forintot kap a kormánytól egy új stadion felépítéséhez - tájékoztatta a kabinet döntéséről a miniszterelnök szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szijjártó Péter kifejtette: a kormány úgy döntött, Orbán Viktor miniszterelnök személyes ígéretének megfelelően megszünteti azt a méltatlan helyzetet, hogy Magyarország egyik legjobb futballcsapata nem tud a saját szurkolói előtt, Debrecenben játszani Európa élcsapataival. Az épületet a debreceni önkormányzat fogja üzemeltetni, a kormány pedig úgy határozott, hogy két év alatt - jövőre és 2012-ben - két egyenlő részletben tízmilliárd forintot biztosít a stadion felépítéséhez - ismertette a szóvivő."

Én meg azt kérdezem tisztelettel: A Kormány miért nem segítette akár egyetlen milliárdocskával is egy 32000 fős város kórházának megmaradását? Miért fontosabb egy focicsapatnak még egy stadion a meglévő mellé, mint a Félegyháziak tisztességes betegellátása?

Tancsa János
Félegyházi Civil Kontroll

2010. november 10., szerda

Közlemény!

A Félegyházi Civil Kontroll tájékoztatja Kiskunfélegyháza lakosságát, hogy a város jegyzője, mint a Helyi Választási Iroda vezetője a költségvetésre hivatkozva elutasította helyi népszavazási kezdeményezését, amelynek célja a Városi Kórház aktív betegellátásának visszaállítása volt.


A kezdeményezők az elutasítás indoklásának tanulmányozása után kifogást kívánnak benyújtani a Kiskunfélegyházi Városi Bírósághoz a döntés ellen. Ugyanakkor tájékoztatják a lakosságot, hogy városi szintű aláírásgyűjtést indítanak a Városi Kórház érdekében. Meggyőződésük ugyanis, hogy a város polgárainak megkérdezése nélkül hozott testületi intézkedés súlyosan sérti Kiskunfélegyháza város érdekét, és a városban, valamint a környező településeken élők tisztességes ellátáshoz való jogát.


Továbbá a kezdeményezők követelik, hogy a Testület hozza nyilvánosságra a Városi Kórház átadását, átjátszását megszavazó képviselők névsorát!


A kezdeményezéshez csatlakozni kívánók a következő címen jelezhetik egyetértési és aláírási szándékukat:



E-mail: felegyhazicivilkontroll@gmail.hu

2010. november 9., kedd

Jegyzői határozat

A népszavazás ügyében hozott jegyzői határozat

Kiskunfélegyháza Város jegyzője a következő indokkal utasította el népszavazási kezdeményezésünket. (a részletes indoklás a tovább gombra kattintva érhető el):

Kiskunfélegyháza Város Helyi  Választási Iroda Vezetőjének
3/2010. határozata
 
 Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Iroda vezetője a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 133. § (2) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a T. J.  és M. M. által benyújtott helyi népszavazási kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
 határozatot:

 Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Iroda Vezetője az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

 A határozat ellen – a Kiskunfélegyháza város (www.kiskunfelegyhaza.hu) honlapján való közzétételét követő 15 napon belül – a Kiskunfélegyháza Városi Bírósághoz címzett kifogást lehet benyújtani az Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Iroda Vezetőjénél (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1.).
Indokolás

 I.

 A beadványozók  2010. október 25-én aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtották be a Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Iroda Vezetőjénél a Ve. 133. §. (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt:

 „EGYETÉRT-E ÖN AZZAL, HOGY KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE FENNTARTÓI JOGKÖRÉBEN ELJÁRVA –A  SZÜKÉSGES JOGI LÉPÉSEK MEGTÉTELÉVEL – A KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI KÓRHÁZ – RENDELŐINTZET, GYÓGYFÜRDŐ ÉS REHABILITÁCIÓS KÖZPONTBAN ÁLLÍTSA VISSZA A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZÁVAL KÖTÖTT KÖZREMŰKÖDŐI SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSÉT MEGELŐZŐ ÁLLAPOTOT AZ AKTÍV BETEGELLÁTÁS VONATKOZÁSÁBAN?”

 Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Iroda Vezetője megállapítja, hogy a Helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény  (továbbiakban: Ötv.) 46. §. (4) bekezdés a.) pontja alapján nem  rendelhető el helyi népszavazás a költségvetésről való döntésre, az alábbi indokok alapján.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete tartja fenn és működteti a Városi Kórház – Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központot. A Kórház társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a területi ellátási kötelezettségébe tartozó betegek részére.
Az önkormányzat a Kórházat, mint önként felvállalt feladatot működteti, mely önként vállalt feladat működtetése nem mehet a kötelezően ellátandó feladatok rovására.

 A társadalombiztosítás által folyósított finanszírozás 2004 óta nem biztosítja az intézmény stabil működtetését. Ettől az évtől kezdődően az önkormányzatnak – a költségvetési rendeletében meghatározott – minden évben emelkedő tendenciát mutató önkormányzati támogatást kellett biztosítani, mindezt annak érdekében, hogy az intézmény működtetése biztosított legyen.

 Ezen önkormányzati támogatás biztosítása ellenére sem tudta azonban az intézmény adósság felhalmozása nélkül működtetni a feladatot.

 Ebben az évben az önkormányzat a költségvetési rendeletében 300 millió Ft támogatást irányzott elő, azonban ezen összeg tényleges folyósítását nem teljes mértékben tudta biztosítani, figyelemmel az önkormányzat súlyosan elnehezedett likviditási helyzetére.

 A fenti helyzet feloldása érdekében a Városi Önkormányzat és a Megyei Önkormányzat, valamint az  általuk fenntartott intézmények tárgyalásokat folytattak, melynek eredményeként közreműködői szerződés megkötésére került sor, melynek lényege 103 aktív ágy kecskeméti telephelyen történő működtetése, és 103 krónikus ágy kiskunfélegyházi telephelyen történő működtetése a Megyei Önkormányzat által.

 Ezen  szerződés célja az volt, hogy az önkormányzatnak 2010. október 1-jétől önkormányzati támogatást ne kelljen biztosítania az általa fenntartott intézmény működtetéséhez.

 A fentieket összefoglalva, mivel a Kórház részére biztosított OEP finanszírozás nem fedezte a működtetési költségeket, ezért az önkormányzatnak támogatást kellett biztosítania az intézmény működtetéséhez. Amennyiben a struktúra visszaállításra kerül a TB által finanszírozott összeg ismételten nem fogja biztosítani a stabil működést, melynek következményeként  ismételten önkormányzati támogatást kell biztosítani a Kórház részére. Az önkormányzati támogatást a Képviselőtestület kizárólag a költségvetési rendeletében tudja szerepeltetni, vagyis a kórházi struktúra bárminemű visszaállítása a fenntartó költségvetésének részét képezi és annak meghatározó tétele és volumene.

Figyelemmel az Ötv. 46. §. /4/ bekezdés a./ pontjára, miszerint „nem rendelhető el helyi népszavazás: a költségvetésről való döntésre”, ezért az aláírásgyűjtő ív hitelesítését el kellett utasítani.

 II.

A határozat az Ötv. 46. §. (4) bekezdés a.) pontján, a Ve. 133. §. (1)-(3) bekezdésén, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 146. §-ának (1) bekezdésén alapul.

Kiskunfélegyháza, 2010. november 8.
  
                                                             Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette
                                                                              jegyző
                                                          Helyi Választási Iroda vezetője