Mottó:

"Tisztelet illet tehát minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében."

(idézet Orbán Viktor miniszterelnök Habis Lászlónak, Eger polgármesterének 2008. július 15-én írt leveléből)

2010. december 2., csütörtök

Készül az új alkotmány

Elkészült és hivatalosan is közzétették az új alkotmány koncepciójának egységes szövegét. Az új elképzelések szerint "az Alkotmány akkor módosítható, ha a javaslatról két egymást követő Országgyűlés változatlan formában, mindkét szavazásnál külön-külön az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával dönt."

Ez az elképzelés gyakorlatilag bebetonozza az Alkotmányt, annak módosítása majdhogynem lehetetlenné válik. Jelenleg elég a kétharmados többség is az Alkotmány módosításához. Ha ez a koncepció kerül elfogadásra, ez azt jelentené, hogy legalább két országgyűlési ciklus lesz szükséges ahhoz, hogy bármilyen kis módosítást az Alkotmányon végre lehessen hajtani. Ismerve a magyar pártviszonyok természetét, nem valószínű, hogy bármelyik pártnak a közeljövőben kétharmados többsége legyen a parlamentben. De ez nem is lenne elég az Alkotmány módosításához. Ugyanis nem elég egyszer elfogadni kétharmados többséggel az alkotmánymódosító javaslatot, ezt a következő országgyűlési ciklusban meg kell ismételni, szintén kétharmados többséggel, és a javaslatot menet közben nem szabad megváltoztatni. Egyrészt jelenleg nem tűnik elképzelhetőnek, hogy egy párt kétszer egymás után kétharmados többséggel kerüljön a parlamentbe. Az erőviszonyoknak szinte törvényszerűen hamarosan változniuk kell. Másrészt az sem valószínű, hogy egy párt, egy kormánykoalíció két egymást követő országgyűlési ciklusban megszerezze a kétharmados többséget, vagyis az ellenzék támogatását is egy alkotmánymódosító javaslat elfogadásához. Ez azt is magában foglalja, hogy az egyébként létfontosságú változtatásokat a gyakorlatban nem, vagy csak nagyon nehezen lehet majd végrehajtani. Örök érvényű alkotmány születik?
 
Tancsa János
Félegyházi Civil Kontroll

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése